Egészségfejlesztés (TAMOP612)

Az elemi- és foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások végzése során jelentős tapasztalatot halmoztunk fel. Szakértői teamünk lehetőséget kapott egy egészségfejlesztést célzó program megvalósítására.

A programról:

Klubfoglalkozásaink során széles körben igyekszünk feldolgozni a célcsoport tagokat érdeklő kérdéseket. Így például foglalkozunk az egészséges életmóddal, a táplálkozással, a testsúllyal, a mozgás beépítésével a mindennapokba, a folyadékbevitel fontosságával, a vitaminokkal, de a pihenéssel és az emberekre az utóbbi időben kiemelten ható stresszel is. 

A foglalkozások során a legváltozatosabb témákat érintjük.

Az EGÉSZSÉGVÉDELEM során például megismerhettük az egészség különböző formáit, így a biológiai, mentális, érzelmi és szociális egészséggel is foglalkozunk. Megvizsgáltuk, melyek azok a tényezők melyek meghatározzák az egészségünket, melyek azok melyek negatívan befolyásolhatják annak alakulását. Foglalkoztunk az egészség törvényi hátterével is.

A TÁPLÁLKOZÁSsal kapcsolatosban kiderült, hogy miben rejlik az egészséges életmód, megismerhettük az „étel piramist”.  Feltártuk, hogy milyen buktatók, akadályok vannak az egészséges táplálkozásban, mi vezet a rossz táplálkozáshoz, milyen hatása van a médiának az étkezésre. Szó volt arról is, hogy milyen betegségekhez vezethet a helytelen táplálkozás.  Beszéltünk a különböző diétákról, fogyókúrákról és a teljes életmódváltásról is. Emellett meghatároztuk az ideális testsúlyt és szakemberektől öltözködési tanácsokat is kaptunk a különböző testalkatokra.

A MOZGÁS klub során kiderült, hogy a foglalkozásához köthetően, kinek mennyit, és mit érdemes sportolnia. Szakember segítségével feltérképeztük a különböző mozgásformák energia igényét és energia felhasználását, majd mindenki kiválaszthatta a neki leginkább tetsző sportágat, mozgásformát.

Komplex módon jártuk körbe a FOLYADÉKFOGYASZTÁS fontosságát. Szó volt a víz szerepéről, arról, hogy mennyit kellene fogyasztani naponta, milyen hatásai vannak a túl kevés- vagy mennyi az elegendő vízfogyasztás. Kiemelt szerepet szántunk a VITAMINOKnak is. A klub során megismerkedtünk a különböző fajtáival, és a táplálkozásban elfoglalt szerepével, szükségességével.

Sokan nem is gondolják, de a PIHENÉSnek is nagy szerepe van az egészségmegőrzésben. Ezért egy egész foglalkozást szántunk ennek a témának. Ebben kiderült milyen az aktív és milyen a passzív pihenés és az is, hogy melyikből, mennyire van szükségünk a kiegyensúlyozott élethez.

Ezt követően a LELKI EGYENSÚLY egészségmegőrzésben elfoglalt helyéről volt szó. Meghatároztuk, hogy miért tartozik a lélek állapota az egészséghez. Emellett körüljártuk azokat a tényezőket, melyek befolyásolják a lelki egyensúlyt és azt is megnéztük, milyen tünetek esetén lehet felismerni, ha gond van. Ezt követően szó volt arról, hogy mit tehet az egyén a saját a lelkéért.

A STRESSZ ÉS STRESSZ KEZELÉS klub bemutatta a stressz különböző formáit. Meghatároztuk a negatív és pozitív stresszt. Feltérképeztük a negatív stressz okozta problémákat, majd a következő foglalkozás alkalmával különböző módszerekkel ismerkedtünk meg, melyekkel a stresszes helyzeteket kezelni tudjuk. Emellett megismerkedtünk stresszoldó technikákkal is.

Az ADALÉKANYAGOK ÉS BIO ÉLELMISZEREK foglalkozások során az utóbbi időben sokakat foglalkoztató „E-számokról” beszélgettünk. Megismertünk fajtáikat, az élelmiszer feldolgozásban betöltött szerepüket. Ezt követően szó volt a tudatos vásárlásról, majd a bio-élelmiszerekről is.

Sokak életét befolyásolja és a 20. század legnagyobb betegségének szokták nevezni az ÉTELALLERIGIÁT, szinte nincs család, aki ne lenne érintett. Leggyakrabban a glutén- és laktóz- érzékenységgel találkozhatunk. Ezért tartottuk fontosnak, hogy ezzel is foglalkozzunk. Mivel speciális témáról van szó, dietetikus vendégünk segített a felvetődő kérdések megválaszolásában.

Egyre népszerűbbek az interneten is, a VEGYSZERMENTES TISZTÍTÓSZEREK ÉS KOZMETIKUMOK. Szinte már az összes alapanyag könnyedén beszerezhető és nem is kell hozzá szakembernek lenni, otthon is elkészíthetők, de ha valaki nagyon alapos akar lenni, akkor például egy gyorstalpaló szappan-készítő tanfolyamon aztán igazán kiképezheti magát. A klubfoglalkozáson ezt a témát jártuk körbe. Megvizsgáltuk a boltokban kapható tisztítószereket, majd az alternatív megoldások felé fordultunk. Kiderült, hogy mire jó a jó öreg ecet, citromlé vagy szódabikarbóna. A vegyszermentes testápolásban megismerkedtünk a sheavajjal, a kakaóvajjal, és különféle illóolajokkal.

AZ IMMUNRENDSZER VÉDELME kapcsán beszéltünk annak betegségeiről és több tucat tippet adunk az immunrendszer erősítésére.

A GYÓGYSZEREK, GYÓGYNÖVÉNYEK, HOMEOPÁTIA is bekerült a témáink sorába. A 21. században gyógyszerek sora áll rendelkezésre abban az esetben, ha valaki megbetegszik. Ennek ellenére egyre többen fordulnak a természetes gyógymódok irányába. A klubbon megvizsgáltuk a különféle gyógyítási nézeteket, szó lesz a nyugati orvoslásról, a homeopátiáról és a keleti gyógymódokról is.

Utolsó foglalkozásaink egyike kizárólag a SZEM EGÉSZSÉGÉT helyezte a középpontba. A klubon feltérképeztük a leggyakoribb betegségeket, rávilágítottunk a cukorbetegség és a szemproblémák kapcsolatára. Megismerkedtünk a legjobb szemvédő vitaminokkal, és azzal, hogy milyen lehetőségek vannak a szem egészségének megőrzésére, adott esetben annak visszaállítására.

 

A program ideje alatt az új ismeretek gyakorlati kipróbálására is lehetőséget biztosítunk főzőklub, sportfoglalkozások- és versenyek, laikus önsegítés, valamint egyéb csoportfoglalkozások formájában. Emellett Egészségnapunkon interaktív tanácsadással, kiállítással, egészségügyi állapotfelméréssel, előadásokkal vártuk az érdeklődőket. 

A projekt 2014.június 15-én sikeresen zárult.